Talán sosem volt még ennyire fontos a digitális védelem, az adatbiztonság, mint az elmúlt hetekben, hónapokban. A járványügyi helyzet mentén felcsapó kibervédelmi támadások számos hálózat sérülékenységére rámutattak. Hiába lehet azonban példák sorát olvasni a betörésekről, rosszindulatú akciókról, ezzel együtt is sokszor csak akkor nyílnak fel a szemek egy-egy vállalatnál, ha már megtörtént a baj. 

A Panda Security magyarországi képviselete éppen ezen szeretne változtatni, és rámutatni a megelőzés fontosságára, hiszen csak akkor tudunk hatékony lépéseket megtenni, ha tisztában vagyunk a helyzetünkkel.

Készítettünk egy kérdőívet, amely segítségével megpróbáljuk bemutatni, hogy mi itthon a jellemző hozzáállás egy cégnél az informatikai rendszerek, illetve az ott őrzött információk védelmével kapcsolatban. Fel szeretnénk mérni többek között, hogy gazdasági szervezeteken belül, IT-biztonsági kérdésekben ki a döntéshozó és hogyan születnek meg ezekről szóló elhatározások.  

Az eredményekből igyekszünk transzparens képet vázolni a hazai kibervédelmi helyzetről. Hisszük, hogy ezzel közvetlenül az iparági és a szélesebb kör számára is releváns információkat tudunk adni, a területért felelős vezetők pedig így könnyebb és jobb döntéseket hozhatnak a közeljövőben.  

Kérjük, segítse munkánkat, és töltse ki az alábbi kérdőívet.  

Önnek ajánljuk